CATERINA MAGDALENA
CATERINA MAGDALENA

2009. március 9., hétfő

Tengernyi vágy - 5.rész

Adam Costa szíve hirtelen nagyot dobbant, amikor meglátta Laurát. Ugyan azt a lányt látta, mint amikor megismerkedtek. Tiszta, csillogó szemei szinte sugároztak Adam felé és látta a lány szemében azt a vágyat, mint megismerkedésükkor. Paula szinte meg sem tudott szólalni a meglepetéstől, eszébe sem jutott, hogy akár a húga meg is jelenhet. Hol a testvérére nézett, hol Adam tekintetén akadt meg a szeme. Látta bennük az egymás után érzett vágyat. Azt, amit egy nő és férfi érezhet, amikor szeretik egymást.
-Nos, Adam is épp ebben a szállodában tartózkodik –szólalt meg hirtelen Laura ezzel megtörvén a csendet, majd folytatta -Le kellett jönnöm a recepcióra valamit még elintézni és akkor futottunk össze itt. Igaz Adam?- nézett Paula a férfira, aki még szinte mindig Laura hatása alatt volt. Majd hirtelen felocsúdott.
-Igen, így volt, ahogy Laura mondja –ment a játékba Adam, majd mosolyogva folytatta
-De mi lenne, ha ma este együtt vacsoráznánk. Én értetek jövök, és meghívlak benneteket egy hangulatos kis étterembe. Nos? Mit szóltok hozzá? Paula még mindig az előzmények hatása alatt volt és mire megszólalhatott volna, hogy nem, addigra testvére megelőzte.
-Jól van Adam, – mosolyodott el a lány – nagyon örülnék neki. Legalább tudnánk beszélgetni egy kicsit és gondolom, a testvéremnek sincs ellene kifogása- fordult nővére felé a lány.
Laurában gyűlt a méreg és szikráztak szemei a dühtől, miközben Adam-ra nézett.
-Persze Adam, semmi akadálya.
Mikor jössz értünk?
-Este 7 óra megfelel lányok? –kérdezte lezseren.

-Igen, meg –válaszolta vissza Laura széles mosollyal.
-Nos lányok, akkor este 7-kor találkozzunk itt a recepciónál –nézett Paulára a férfi, aki látta szemében a haragot és a bosszúságot, majd lezseren elindult a kijárat felé. Paula még mindig nem tudta teljesen összeszedni magát. A férfi oly szinten felkavarta az érzéseit, hogy szinte levegőhöz alig jutott.
-Baj van Paula?- kérdezte tőle húga kérdőn, aki látta a lány feszültségét, de nem tudta hova tenni a dolgot.

-Nem semmi… ne aggódj –próbálta összeszedni magát a lány és elmosolyodott. -Ha véletlen miattam aggódsz, meg kell, hogy nyugtassalak, feleslegesen teszed. Már nem érdekel Adam –nézett maga elé Laura. -Már semmi nem érdekel, ami vele kapcsolatos. Csak régen láttam és végül is valamilyen szinten pihenni is jöttünk ide Rióba. Vagy nincs igazam?
-De igazad van. Csak nem szeretném, ha megint ugyan abba a hibába esnél. Remélem tanultál az esetből, hogy ne bízz meg senkiben, akit még nem rég ismertél meg.
-Igen Paula tudom. És az óta is óvatos vagyok –mondta a lány miközben elmosolyodott és folytatta. -Talán pont ezért nincs senkim az óta sem –nézett nővérére kissé cinikus mosollyal a lány. Erre nem tudott Paula mit válaszolni. -Tudod mit? Inkább menjünk fel a szobánkba –javasolta, majd elindultak a lift felé. Mind a két lány visszamentek a szobájukba. Laura lefeküdt az ágyára és visszapörgette agyában a régmúltat. Egy év telt el azóta, hogy megismerkedett a férfival. Majd arra gondolt, amikor Adam eltűnt az életéből. Nem vette fel a telefonjait, nem válaszolt a leveleire sem. Majd az jutott eszébe, amikor rá kellett döbbennie, hogy csak kihasználták őt, és ha nincs a nővére, akkor már rég belehalt volna a fájdalomba. Ez mind akkor történt, amikor Paula férje meghalt. Egymásnak maradt a két testvér. Közben Paula is a gondolatokkal játszott. Amikor férjhez ment és a pénz került a hatalom középpontjába. Amikor megismerte a férjét, akit szeretett, tisztelt és becsült, de ez mind elromlott, amikor hozzáment. Állandóan csak a pénz járta át a házat, a férjét szinte alig látta. Egy házban laktak, mégis külön szobában. Paula nem így képzelte el az életet. Szeretetre volt kiéhezve és másfél évvel ezelőtt megismerte Adam Costa-t a férje egyik üzleti útja során, ahol ő is részt vett. A férfi figyelmes volt vele, viccelődtek és sokat beszélgettek. Adam-nak tetszett a lány kisugárzása, az, ahogy megjelent valahol és megfagyott körülötte a levegő. Nem telt el pár hét, Paula Adam ágyában találta magát, de még sem találta meg a boldogságot. Vagy legalább is akkor ezt úgy érezte. Sokszor kerülte Adam-et. Lemondta sok találkájukat, a lány játszott Adam érzéseivel. Mindig csak hitegette, hogy elválik. Laura csak abban reménykedett, hogy a férjével való kapcsolata javulni fog. De a férje még akkor sem volt hajlandó egy kis féltékenységet mutatni a felesége felé, amikor is Paula megkért valakit, hogy ültesse a férje fülébe, hogy megcsalja őt. Ekkor Paula álmai a házasság szó hallatán szertefoszlottak. Megtört benne minden, ami annak idején egyet jelentett mindennel. Mindennel, amiben hitt. De ekkorra már hiába kereste meg Adam-et. Rájött, hogy a húga felé vetette a szemeit. Testvére meg szépen lassan beleszeretett. Ekkor jött Paula ördögi gondolata…
folyt.köv...

George Michael - One More Try

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése