Fájdalom

Az Élet sokszor űz velünk csúf szenvedést. Ide tartozik első sorban a fájdalom is. Hogy kinek mi fáj, azt mindenki maga tudja, legyen az testi vagy lelki fájdalom.
A testi fájdalmakra általában ott vannak az orvosok ... de a lelki fájdalmat csak mi magunk gyógyíthatjuk meg ... és az Idő.

A lelki fájdalom önmagáért beszél. Hatalmas sóhajok sorozata és válaszok keresése kérdéseinkre melyeket magunk teszünk fel gondolatban.
Vajon mi lett volna ha ...? De általában nem jutunk soha előrébb mint ahol vagyunk. Ha elveszítünk valakit, akit szerettünk, csak a szép emlékek maradnak. De csak akkor ha még mindig érezzük, hogy szeretjük.
Az Élet néha kegyetlen és elragadja Őt. Vagy Ő hagy el minket, vagy Mi küldjük el. A legrosszabb az, ha feláldozzuk valamiért a szerelmünket. Azt mondjuk neki nem szeretjük. Soha nem is szerettük. Nem hisszük el neki, hogy viszont szeret és így tovább és így tovább...
Elengedjük Őt magunk mellől. És amikor egyedül fekszünk az ágyunkban nem marad más csak a szép képek. Az emlékek, melyet senki nem vehet el tőlünk. El kezd hiányozni a tőle kapott szerelem, szenvedély, mámor, megszállottság ... mely nélkül nem lehet élni. S ha már vissza szeretnénk kapni, egyszerűen nem lehet.
Akkor fáj csak igazán, hogy már nincs velünk többé!
A fájdalom ezen része gyötrelmes, kínzó, de mégis oly hatalmas, hogy szinte felfogni nem lehet. De mégis létezik és egyszer mindenkit utólér!