De mind hiába. Laura eltűnt a szeme elől.
Laura gondolatai csak cikáztak még a kocsiban is, miközben a város forgatagában a megbeszélésre sietett.
Délután a két lány bevásárló körutat terveztek, hogy felkészüljenek a Riói útra. Úgy tervezték, kihasználják az alkalmat és eltöltenek ott egy teljes hetet. Paula szinte minden előkelő helyre becipelte testvérét és mindent megvettek maguknak ami kellett az utazáshoz.
Pár nap elteltével Paula hulla fáradtan esett a nappali kanapéjára. Levette cipőjét, majd a bokáját kezdte masszírozni, amely már a nap végére igen fájt neki. Ekkor megszólalt a nappaliban lévő vezetékes telefon.
-Igen tessék, itt Paula Hertez-szólt a lány a telefonba.
-Szia Paula, Adam vagyok-szólt vissza a vonal túlsó végéről egy férfi hang.
Igen ő volt az. Adam Costa.
Paula hirtelen felállt és a nappaliban fel alá járva idegesen szólt a férfihoz.
-Meg mondtam Adam, hogy ne hívj többet minket. Azt hiszem világos voltam és érthető. Nem? –reszketett a lány egész teste a méregtől.
-Paula érts meg. A testvéreddel akarok beszélni és ne dugdosd előlem. Nem akarok semmi rosszat tőle, beszélni…
-Nem, nem és nem! –kiabálta a lány.
-Nem fogom Laurát a közeledbe engedni soha és jobb lesz ha elfelejtesz minket örökre … mind kettőnket. Valaha szerettelek Adam. Mára ez átment gyűlöletbe. Ne hogy azt hidd, hagyni fogom, hogy becsapd a testvéremet.Soha Adam! Érted?! Soha! –kiabálta a lány majd lecsapta a telefont.
Paula dühösen ledobta magát újból a nappali díványára.
-Nem lesz ez így jó. Nagyon nem. –gondolkozott el hangosan, amikor hirtelen Laura lépett a nappaliba.
-Te még fent vagy Laura? –kérdezte tőle a lány, kinek egyre hevesebben vert a szíve,arra gondolva, talán testvére hallotta az előbbi telefon beszélgetést. Paula felállt, testvére elé lépett. A két lány egymás szemébe néztek.
-Miért vagy ideges Paula? –kérdezte tőle kérdőn a lány szemöldökét ráncolva.
-Á semmi csak egy kicsit fáradt vagyok –lépett a bárpulthoz közben, majd folytatta.
-Tölthetek neked is egy martinit?
-Nem, nem. Köszönöm. Csak az előbb úgy hallottam valakivel mintha kiabáltál volna.
-Á semmiség –jelent meg egy hatalmas mosoly Paula arcán.
-Tudod milyenek ezek az alkalmazottak. Ha nem figyelsz oda, máris megtörténik a baj.
-Jól van … ha te mondod … de én azt hiszem megyek lefeküdni. Holnap korán kelünk. Mikor is indul a gép Rióba?
-9-kor kedvesem, úgy hogy aludd ki magad. Nagyon sok dolgunk lesz még holnap és hát ott lesz Rió, még fel is kellene fedezni. Nem így gondolod? –mosolygott tovább Paula.
-De igen –mondta álmosan testvére, majd elindult ki a nappaliból.
Paula egy martini társaságában újra a díványra ült. Gondolatai már a fejében kezdtek el cikázni. Adam Costa-ra gondolt egyre elmélyültebben, miközben a düh és harag gyűlt benne.
-Nem hiszem el, hogy ez az alak még képes ide telefonálni, azok után, amit tett velem. Amit tett a testvéremmel. Nem tudom elhinni. De ennek a végére pontot kell tennem. Én már rég elfelejtettem őt, most Laurának kell elfelejtenie. Nem érdemli meg a húgomat. Soha nem fogom engedni, hogy együtt maradjanak. Soha…
Másnap reggel Paula korán kelt. Még mielőtt elindultak volna Rióba, előtte felhívta Adam-et.
-Szia Adam, Paula vagyok –szólt a telefonba a lány, majd folytatta.
-Szeretnék majd veled találkozni. De nem most. Jövőhét végén megfelelne neked?
-Miért nem jó neked előtte? –kérdezte tőle a férfi érces hangon.
-Rióba kell utaznunk, hogy az ügyeimet intézzük. Lehet eladom a vállalatot és majd csak egy hét múlva jövünk vissza.
-Rendben. Ha visszajöttetek, várom a hívásod … Paula –válaszolt vissza neki a férfi.
-Rendben … Adam –mondta a lány nyugodt hangon majd letette a telefont.
Két órával később már a gépen ült a két testvér. Laura fejében csak az járt, hogy vajon miért volt testvére előző este annyira ideges, hisz soha nem szokott kiabálni semmiért, még akkor sem, ha esetleg valami baleset lenne valamelyik építkezésen. Nem értette a dolgot. Paula fejében pedig újra előkerültek a régi emlékek. Azok, amelyeket valamikor Adam Costa-val átélt. Bár soha nem mert róla senkinek beszélni, még Laurának sem, de akkor is nagyon szerette a férfit. Az emlékek suhantak át az agyán mint tavaszi szellő az erdők lombjain keresztül. Szinte még mindig megremegett a teste, ahogy rá gondolt.
Két óra múlva Rióba értek. Hatalmas tömeg és nyüzsgés volt a reptéren. Gyorsan fogtak egy taxit. Paula megadta a szálloda címét a sofőrnek, majd a két lány örömmel tele élvezték a város szépségét …
Laura gondolatai csak cikáztak még a kocsiban is, miközben a város forgatagában a megbeszélésre sietett.
Délután a két lány bevásárló körutat terveztek, hogy felkészüljenek a Riói útra. Úgy tervezték, kihasználják az alkalmat és eltöltenek ott egy teljes hetet. Paula szinte minden előkelő helyre becipelte testvérét és mindent megvettek maguknak ami kellett az utazáshoz.
Pár nap elteltével Paula hulla fáradtan esett a nappali kanapéjára. Levette cipőjét, majd a bokáját kezdte masszírozni, amely már a nap végére igen fájt neki. Ekkor megszólalt a nappaliban lévő vezetékes telefon.
-Igen tessék, itt Paula Hertez-szólt a lány a telefonba.
-Szia Paula, Adam vagyok-szólt vissza a vonal túlsó végéről egy férfi hang.
Igen ő volt az. Adam Costa.
Paula hirtelen felállt és a nappaliban fel alá járva idegesen szólt a férfihoz.
-Meg mondtam Adam, hogy ne hívj többet minket. Azt hiszem világos voltam és érthető. Nem? –reszketett a lány egész teste a méregtől.
-Paula érts meg. A testvéreddel akarok beszélni és ne dugdosd előlem. Nem akarok semmi rosszat tőle, beszélni…
-Nem, nem és nem! –kiabálta a lány.
-Nem fogom Laurát a közeledbe engedni soha és jobb lesz ha elfelejtesz minket örökre … mind kettőnket. Valaha szerettelek Adam. Mára ez átment gyűlöletbe. Ne hogy azt hidd, hagyni fogom, hogy becsapd a testvéremet.Soha Adam! Érted?! Soha! –kiabálta a lány majd lecsapta a telefont.
Paula dühösen ledobta magát újból a nappali díványára.
-Nem lesz ez így jó. Nagyon nem. –gondolkozott el hangosan, amikor hirtelen Laura lépett a nappaliba.
-Te még fent vagy Laura? –kérdezte tőle a lány, kinek egyre hevesebben vert a szíve,arra gondolva, talán testvére hallotta az előbbi telefon beszélgetést. Paula felállt, testvére elé lépett. A két lány egymás szemébe néztek.
-Miért vagy ideges Paula? –kérdezte tőle kérdőn a lány szemöldökét ráncolva.
-Á semmi csak egy kicsit fáradt vagyok –lépett a bárpulthoz közben, majd folytatta.
-Tölthetek neked is egy martinit?
-Nem, nem. Köszönöm. Csak az előbb úgy hallottam valakivel mintha kiabáltál volna.
-Á semmiség –jelent meg egy hatalmas mosoly Paula arcán.
-Tudod milyenek ezek az alkalmazottak. Ha nem figyelsz oda, máris megtörténik a baj.
-Jól van … ha te mondod … de én azt hiszem megyek lefeküdni. Holnap korán kelünk. Mikor is indul a gép Rióba?
-9-kor kedvesem, úgy hogy aludd ki magad. Nagyon sok dolgunk lesz még holnap és hát ott lesz Rió, még fel is kellene fedezni. Nem így gondolod? –mosolygott tovább Paula.
-De igen –mondta álmosan testvére, majd elindult ki a nappaliból.
Paula egy martini társaságában újra a díványra ült. Gondolatai már a fejében kezdtek el cikázni. Adam Costa-ra gondolt egyre elmélyültebben, miközben a düh és harag gyűlt benne.
-Nem hiszem el, hogy ez az alak még képes ide telefonálni, azok után, amit tett velem. Amit tett a testvéremmel. Nem tudom elhinni. De ennek a végére pontot kell tennem. Én már rég elfelejtettem őt, most Laurának kell elfelejtenie. Nem érdemli meg a húgomat. Soha nem fogom engedni, hogy együtt maradjanak. Soha…
Másnap reggel Paula korán kelt. Még mielőtt elindultak volna Rióba, előtte felhívta Adam-et.
-Szia Adam, Paula vagyok –szólt a telefonba a lány, majd folytatta.
-Szeretnék majd veled találkozni. De nem most. Jövőhét végén megfelelne neked?
-Miért nem jó neked előtte? –kérdezte tőle a férfi érces hangon.
-Rióba kell utaznunk, hogy az ügyeimet intézzük. Lehet eladom a vállalatot és majd csak egy hét múlva jövünk vissza.
-Rendben. Ha visszajöttetek, várom a hívásod … Paula –válaszolt vissza neki a férfi.
-Rendben … Adam –mondta a lány nyugodt hangon majd letette a telefont.
Két órával később már a gépen ült a két testvér. Laura fejében csak az járt, hogy vajon miért volt testvére előző este annyira ideges, hisz soha nem szokott kiabálni semmiért, még akkor sem, ha esetleg valami baleset lenne valamelyik építkezésen. Nem értette a dolgot. Paula fejében pedig újra előkerültek a régi emlékek. Azok, amelyeket valamikor Adam Costa-val átélt. Bár soha nem mert róla senkinek beszélni, még Laurának sem, de akkor is nagyon szerette a férfit. Az emlékek suhantak át az agyán mint tavaszi szellő az erdők lombjain keresztül. Szinte még mindig megremegett a teste, ahogy rá gondolt.
Két óra múlva Rióba értek. Hatalmas tömeg és nyüzsgés volt a reptéren. Gyorsan fogtak egy taxit. Paula megadta a szálloda címét a sofőrnek, majd a két lány örömmel tele élvezték a város szépségét …
Nagyon jó lett mint mindig:)
VálaszTörlés